Ókovács Szilveszter főigazgató a Magyar Állami Operaházról

SZÖVEG: ŐRSI ÁGNES, FOTÓK: KIS KRISZTINA
Lenyűgöz a ház, és ami benne zajlik. Csak arra tudok gondolni, hogy jövök én, szürke mezei halandó ahhoz, hogy utcai cipőben menjek fel az olasz reneszánsz stílusában épült palota vörösszőnyeges márványlépcsőjén, miközben majdnem sikerül orra buknom, mert közben az oszlopokat, íveket, a mennyezeti freskókat sem tudom nem nézni. Persze, nem vagyunk egyedül fotós kolléganőmmel, napjában többször hét nyelven tartanak vezetést érdeklődő turistáknak, akikből mindig ott áll már sorban egy csoport a következő időpontra. Mert akit Budapest érdekel, kell, hogy lássa a Magyar Állami Operaházat. Nekünk, magyaroknak is látnunk kell, például azért, mert (bő) 200 éve született a zseniális művész, Ybl Miklós, aki többek között az Operaházat is tervezte. Kettőnknek pedig ezúttal azért, mert időpontot kaptunk a főigazgatótól, Ókovács Szilvesztertől.

A gondolat nem hagy nyugodni, megkérdezem: mit szólt volna hozzá, ha úgy húsz évvel ezelőtt valaki azt jósolja, hogy királyi fogadóteremhez hasonlatos, bordó bársonyos, díszes, padlótól mennyezetig tükrös, hatalmas tér lesz az irodája, munkahelye?
– Mit mondjak erre, hisz ez valóban a királyi fogadóterem… – néz rám a Ház első embere, aki sokaknak sokféle okból akkor is ismerős lehet, ha személyesen soha nem találkoztak, de erről később. Természetesen leginkább énekelni szerettem volna, ezért kezdtem Ötvös Károlynál Veszprémben, és ezért szereztem a zeneakadémiai operadiplomát is. De voltak nálam jobbak, a második vonal pedig nem érdekelt. Akkor hát valami mást kell választani: a zene mellett mindig vonzott a közélet is. Egyszerre voltam tagja Szuromi Miklós veszprémi fúvószenekarának (harsona), Katona Tibor és Erdélyi Ági alatt Veszprém Város Vegyeskarának (bariton), és a jazz-rockot játszó Tabu zenekarnak (basszusgitár, ének) is, dalszövegeket írtam, a társakkal együtt pedig oratóriumot, musicalt, gyermekdarabot – eközben 1988 ősze a helyi Fidesz alapításánál is ott talált. De azután olyan tíz év jött, amelybe az éneklésen és az operán kívül semmi más nem fért bele. Nem álmodtam erről a székről, de ha nincs az a ráfordulás, nem beszélgetnénk itt.
A bizonyos 10 év után viszont volt hivatalnok, újságíró, szövegíró, riporter, kommunikációs szakember, zenei és közéleti témájú műsorok vezetője, televíziós vezérigazgató, majd kormánybiztossá, másfél év múlva pedig főigazgatóvá nevezték ki az Operába. Oda, ahol azután bőven lett tennivaló…

– Miénk a két legnagyobb magyar színházépület, a Magyar Állami Operaház Ybl-palotája és az Erkel Színház is, ezeket kell megtölteni esténként háromezer nézővel… Nem tehetjük meg, hogy specializálódunk, hisz egyedül vagyunk a palettán, kötelességünk valamennyi „hívünket” szolgálni – természetesen nem ugyanazon az estén, mert a közönség ugyan kritikus, de leginkább önmagával nem ért egyet. Ma nem mi diktáljuk a kordivatot, sokkal egyszerűbb musicalt, habkönnyű vígjátékot, de még párszáz fős terekben-kamrákban művészszínházasdit és kortárs táncot adni, semmint az opera és a klasszikus balett ember-, idő-, pénz- és helyigényes előadásait megvalósítani nézők ezrei előtt, állandó, sőt: közalkalmazott társulattal, benne 500 művésszel. A világ egyik legnagyobb intézménye vagyunk, így-úgy 2.000 kollégával, állandó közreműködővel, idén 74 féle produkció több mint 450 előadásával. Akinek van fogalma színházról, próbamátrixról, backstage-ről, közönségszervezésről vagy akár tervezésről, PR-ről, ha hozzánk vetődik, az Operával kénytelen szintet lép az összművészet bonyolultsága és a méretek ugrása miatt.
Mindenesetre irigylésre méltóan gazdálkodik az idejével, ha a menedzselés ennyiféle eszközével tud élni; műsorra kerülnek az állandó repertoár darabjai, rendszeresek a bemutatók, például az olyan újdonságok, mint jövőre a Tóték, vagy Humperdinck gyermekoperája, a Jancsi és Juliska, hisz a felnőtteken kívül más korosztályokkal is igyekeznek megszerettetni a házat és a műfajt. Hogy csak a számtalan „megközelítési mód” töredékét említsük, az OpeRajz foglalkozások a legkisebbeknek szólnak, a Tütüt diákoknak vezetik várandós balettművészek, a tájékoztatás, bevonzás eszköze a fotógaléria, a plakát, a mozgókép, a honlap, opera cd-t, könyvet, periodikát adnak ki, ön személyesen jelentkezik a közösségi portálon írt levelekkel, a rádióban pedig újra és újra halljuk az ismerős hangot: a NapiOpera narrátora is Ókovács Szilveszter. Az egyik levélben olvastam, hogy a meghívott világsztárokat is személyesen fuvarozza a házba. Hogyan győzi mindezt?
– A döntési futószalag a legfárasztóbb. Az operai nap egy kormányülésen való referálástól a balett tusfürdőinek aláírásáig terjedhet, és az Európai Bizottság volt elnöke éppúgy feltűnhet benne, mint egy nézői levél, amire muszáj személyesen válaszolni… Döntés döntés hátán, szakadatlan figyelem, ez koptatja leginkább az embert. Remélem, néhány év múlva, ha ezen a poszton talál a sors, és helyére kerül az infrastruktúra, a játszási modell, a repertoár, a közönségépítés és a folyó finanszírozás is, már nem kell mindent ennyire, ilyen hőfokon akarni. De például a protokollfeladatok nem múlnak el: és nem nagy távolság, nem akkora áldozat a szállodából ideszállítani a kiemelt vendégművészt sem. A kocsiban magunk vagyunk, és közben mindig kiderül, hogy az extravagánsnak hitt csillag valójában kedves, érdeklődő partner. Mennyire más így állni a sajtó elé! Az elmúlt hat évben hatvanvalahány igazi operasztár lépett fel nálunk, Domingótól Kaufmannon át Nyetrebkóig, Alagnáig tart a sor, és ez a gázsikat illetően sem semmi… Ami pedig a Kossuth rádiós reggeleket illeti, „elirigyeltem” az örökifjú Mécs Károlytól, hogy naponta mesélhet a Nagy Háború hőseiről. Így született a NapiOpera, már bőven túlléptük a 200. adást is. Mindig itt vesszük fel a két hétre való folytatást. Néha csavargatni kell az asszociációs tekervényeket, hogy minden napra jusson érdekesség, mert a zeneirodalmat és a magyar operatörténetet is a véletlen szervezte, néha sűrítve, néha épp ellenkezőleg.
Mindezt nem lehet ilyen könnyű, laza stílusban, mégis abszolút helyes tartalommal összeállítani, ha azt egy napi adatvadászatnak kellene megelőzni. Ókovács Szilveszter hatalmas lexikális tudással nyúl a zeneirodalomhoz, filmes szakemberhez illő hozzáértéssel idéz szereposztásokat, szereplőket, színpadképeket. Vajon honnan van ez az értékes hozomány?
– Hazulról én a falusi paraszt munkaszeretetét hozom, az anyai nagyszüleimét, akiknél Veszprém közepén, mégis falusi környezetben laktunk. Lemeztár vagy diploma nem volt otthon, de például a nagyapám gazdálkodóként is kántorizált Reziben, a zalai kis községben, ahonnan jövünk, tagja volt a falusi színkörnek. A saját tudásomat Dietrich Fischer-Dieskaunak, a XX. század legnagyobb énekművészének köszönhetem, mivel ő „mindenevő” volt, s őt gyűjtöm harminc éve: operák, dalok tömege, de karmestersége révén a szimfonikus zene is játszva tanulás volt, rengeteg örömöt adott a színpadi éneklés mellett.
Amint véget ér az évad, bezár az Operaház, és kezdődik a felújítása. Ez azt jelenti, hogy alig mérsékeltebb célkitűzésekkel, egy házban, az Erkel Színházban kell lebonyolítani a következő évadot. Erről a helyzetről is érdeklődtünk.
– Hallani, hogy egy hasonló méretű operaház felújítása másutt százmilliárd forintnál is többe kerül. A miénkre van (bő) húszmilliárd, és centire pontosan tíz hónap a kivitelezésre. Ezért is Ön a felelős.
– Korszerűsítés lesz a mostani, nem akkora feladat, mint a négy évig tartó korábbi, 1980-84 között. Ugyanakkor nem is kicsi, hisz technológiailag most még többet teszünk, mint akkor, de ennek jó része a nézők elől rejtve történik. A dátumot még 2011-ben néztük ki, amikor a miniszterelnök kinevezett. Három kérésem volt: nyissuk újra az Erkel Színházat, illetve 2018-ra álljon helyre az Opera finanszírozása, hogy az európai élvonalra esélye legyen. A harmadik kérés a beruházásokra, a próba-, gyártó- és raktár-hátterünket jelentő Eiffel Műhelyház kiépítésére és az Operaház korszerűsítésére vonatkozott. 2018. május 24-én lesz száz éve, hogy Budapesten bemutatták a világban egyetlenként mindenhol játszott magyar operát, Bartók Bélától A kékszakállú herceg várát. A centenáriumot már újra itt kell ünnepelni: míg nekünk, magyaroknak Erkel Ferenc születésnapja a sorsdöntő dátum operatörténetünkben, a világ előtt Bartók egyfelvonásosának bemutatója ez a dátum. Összesen tíz hónapunk van, és utómunkákra a következő nyár, emellett pedig külső helyszíneken és külföldi turnékon menedzselni az Ybl-palota nélküli évadot – valami azt súgja, hogy idegileg életem legnehezebb időszaka következik. Sebaj, majd a feleségem és a négy kisgyerek lesz a pszichológusom!

Névjegy
Ókovács Szilveszter Veszprémben születetett 1969-ben. Ugyancsak a királynék városában, a Lovassy László Gimnáziumban érettségizett. Magánének tanár és kamaraművész (Győr, Zeneművészeti Főiskola), operaénekes, énekművész, művésztanár (Budapest, Liszt Ferenc Zeneakadémia). A diploma után operaénekes, beszédíró, zenekritikus, publicista, rádiós és televíziós műsorvezető. A Hír TV főmunkatársa, a Duna TV vezérigazgatója, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa, 2012-től pedig a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Nős, gyermekei: Benedek, Zsombor, Juliska és Boróka.