– A 2016/17-es évadban a szimfonikusok honlapja szerint nagy hangsúlyt helyez a Kodály és Dohnányi-évfordulókra; ott részletesen olvasható, mely zenekarokat dirigálja majd. Kiemelné ezek közül a legfontosabbakat?

A Savaria Szimfonikus Zenekar mellett a “zenei szívem” másik csücske Franciaországban van, ahol továbbra is az Orchestre Dijon Bourgogne zeneigazgatója vagyok. Velük az idei évadban elsősorban Schumann, valamint francia szerzők alkotásaira és oratorikus művekre fogunk fókuszálni. Emellett a 16/17-es szezonban a világ tizenhat egyéb zenekarának leszek vendégkarmestere. Ezek közül kiemelném az Orchestre Philharmonique de Radio France és az Orchestra Sinfonica Nazionale della RAI zenekarokat, akikkel kortárs szerzők műveit, emellett a Nemzeti Filharonikus, Hallé, Varsói Filharmonikus és Dohnányi Szimfonikus zenekarokat, valamint az Orchestre Philharmonique Royal de Liège-t, akikkel elsősorban magyar szerzők műveit, leginkább Kodályt, Bartókot és Dohnányit fogok vezényelni. Miközben járom a világot, azt látom, hogy míg Bartók művei egyre inkább elfoglaják méltó helyüket és (el)ismertségüket a nemzetközi koncertéletben, ugyanez nem mondható el Kodályról vagy Dohnányiról. Pedig ezeknek a szerzőknek is kincset érő művei vannak, amiket a legszélesebb közönségnek is meg kellene ismernie! Hadd említsek egy példát. Tavaly a BBC Filharmonikusokkal, majd a Houstoni Szimfonikusokkal vezényeltem a Páva-variációkat, Kodály egyik legismertebbnek számító zenekari művét. Az angol zenekar legutóbb 30 éve játszotta a darabot (akkor Lehel György vezényletével), az amerikai együttes pedig – a zenészek emlékezete szerint – most először. Mindkét esetben mind a zenekar, mind a közönség körében osztatlan sikert aratott, és nem értették, hogy a Páva-variációk miért nem az általános repertoár része. Természetes magyar identitásom mellett a magyar népzene különösen közel áll hozzám, mivel gyerekkoromban az Óbudai Népzenei Iskolában a Muzsikás és a Téka Együttes zenészeitől, majd később kalotaszegi, széki és magyarpalatkai cigány prímásoktól kaptam az első “zeneóráimat”. A magyar népzene hangsúlyosan jelen volt a zenei fejlődésem egyik legfontosabb szakaszában, a kezdeteknél. Emiatt számomra sokszor egészen mást jelentenek a klasszikus magyar repertoár egyes művei: soknak előbb ismertem az eredetijét, mint a Kodály vagy Bartók által leírt vagy átdolgozott, híressé vált dallamait, ritmusait, hangsúlyait és díszítéseit.

– Hogyan készül egy hosszabb mű vezénylésére? A nagyközönség általában csak könyvekből, filmekből ismeri a zeneszerzők és karmesterek életét, kicsit misztikusnak tűnik ez a két szép hivatás azoknak, akik nem foglalkoznak zenével. Egy szimfónia, vagy opera dirigálásakor mennyi időt vesz igénybe a felkészülés? Mesélne-e erről kicsit részletesebben?

Ha friss, még nem bemutatott művet tanulok, teljes egészében a belső hallásomra hagyatkozom, és úgy analizálom, “hallom össze” magamban a sorokat, horizontálisan és vertikálisan egyaránt. Itt szabad a kezem: nem köt semmiféle tradíció vagy összehasonlítási kényszer a nagy elődökkel. Ez ad egyfajta szabadságot, mivel a szerző instrukcióit és beírásait figyelembe véve mégis én lehetek az első, aki az előadási tradíciót tulajdonképpen megteremti. Zongorát ilyenkor (sem) használok, mivel elsősorban fuvolista, másodsorban hegedűs előképzettségű vagyok; a hangok kikeresése a zongorán számomra több időt vesz igénybe, mint belső hallással “beszkennelni” a művet. Ha tradícionális repertoárt tanulok, szeretem meghallgatni a jelen és a múlt legnagyobbjainak előadását, hogy össze tudjam hasonlítani a művészi koncepcióikat a sajátommal. Ez az operák tanulásánál különlegesen fontos, mert itt rengeteg olyan tradíció van, ami nincs a kottapapíron, és amit ismerni kell, hogy alkalmazhassuk őket, vagy mielőtt esetleg elhatározzuk, hogy szakítunk velük.